A munkaviszony megszűnése olyan jogszabályban meghatározott eseményekhez kapcsolódik, amelyek a felek jognyilatkozata nélkül eredményezik a jogviszony befejezését, míg a munkaviszony megszüntetése a felek akaratnyilvánításán alapul, amely közös megegyezéssel, felmondással vagy azonnali hatályú felmondással történhet. A munkaviszony megszüntetésének egyik leggyakoribb módja a felmondás, azonban jogi szempontból korántsem mindegy, hogy arra a munkavállaló vagy a munkáltató részéről kerül sor. A két felmondási forma szabályai eltérnek egymástól attól függően, hogy felmondást a munkavállaó vagy a munkáltató gyakorolja. A munkaviszony megszüntetésének módjai közé tartozik az azonnali hatályú felmondás, amely szankciós jelleggel kerül alkalmazásra, és nem azonos a rendes felmondással.
A munkavállalói felmondás
Amennyiben a munkavállaló dönt úgy, hogy felmondja a munkaviszonyát, határozatlan idejű jogviszony esetén ezt indokolás nélkül megteheti. A jogszabály mindössze annyit ír elő, hogy a felmondást írásba kell foglalni, és az egyértelműen ki kell fejezze a munkaviszony megszüntetésére irányuló szándékot. Határozott idejű munkaviszony esetén a munkavállalót azonban indokolási kötelezettség terheli, eszerint a felmondási ok csak olyan ok lehet, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi, vagy a munkavállaló számára aránytalan sérelemmel jár.
A munkáltatói felmondás
Egészen más megítélés alá esik a munkáltatói felmondás. A munkáltató köteles a felmondását minden esetben megindokolni, kivéve, ha a munkavállaló nyugdíjasnak minősül. Az indokolásnak világosnak, valósnak és okszerűnek kell lennie, és annak a munkavállaló magatartásával, képességével vagy a munkáltató működésével kell összefüggésben állnia. Egy esetleges jogvita során az indok valóságát és jogszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania. A jogszabály emellett felmondási tilalmakat is meghatároz: bizonyos védett élethelyzetekben – például várandósság, szülési, szülői vagy apasági szabadság, illetve gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság idején – a munkáltató felmondással nem szüntetheti meg a munkaviszonyt.
A felmondási idő és a végkielégítés
Határozatlan idejű munkaviszony esetén a felmondási idő 30 nap, amely azonban munkáltatói felmondás esetén – a munkaviszonyban töltött idő alapján – meghosszabbodik. Munkavállalói felmondás esetén a felmondási idő egységesen 30 nap. A törvény azonban lehetőséget ad arra, hogy felek megállapodása vagy kollektív szerződés ettől eltérjen, ám ebben az esetben sem haladhatja meg a felmondási idő a 6 hónapot.
Határozott idejű munkaviszony esetén a felmondási idő a legfeljebb a határozott idő lejártáig tart.
A munkáltató köteles a munkavállalót legalább a felmondási idő felére mentesíteni a munkavégzés alól, és erre az időre távolléti díjat fizetni. A munkavállalói felmondás nem jár automatikusan munkavégzés alóli felmentéssel vagy végkielégítéssel.
A munkáltató felmondása gyakran végkielégítési kötelezettséggel is együtt jár, amelynek mértéke a munkaviszonyban töltött évek számától függ, és akár több havi távolléti díjnak megfelelő összeg is lehet. A végkielégítésre való jogosultság feltétele, hogy a munkaviszony legalább 3 éve fennálljon a felmondás közlésének, vagy a munkáltató jogutód nélküli megszűnés időpontjában. Végkielégítés azonban nem jár akkor, ha a felmondás indoka a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása vagy a nem egészségi okkal összefüggő képessége, valamint, ha a munkavállaló nyugdíjasnak minősül.
Az azonnali hatályú felmondás
Az úgynevezett azonnali hatályú felmondás szankciós jellegű megszüntetési mód, amellyel mind a munkáltató, mind a munkavállaló élhet és amely, csak különösen súlyos esetekben alkalmazható. Erre akkor kerülhet sor, ha a másik fél a munkaviszonyból eredő lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. Az azonnali hatályú felmondást szigorú határidők mellett lehet gyakorolni: az arra okot adó körülményről való tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül, legkésőbb azonban az esemény bekövetkeztétől számított egy éven belül. Az azonnali hatályú felmondás a munkaviszonyt a közlés időpontjában megszünteti, nincs felmondási idő.
A törvény alapján azonnali hatályú felmondással indokolás nélkül megszüntethető a munkaviszony a próbaidő alatt, valamint a határozott idejű munkaviszony a munkáltató részéről. Utóbbi esetben a munkavállalót tizenkét havi, illetve, ha a határozott időből hátralévő idő ennél rövidebb, akkor a hátralévő időre járó távolléti díj illeti meg.
Összegzés
Összességében megállapítható, hogy a munkáltatói felmondás szigorúbb szabályozás alá esik, míg a munkavállalói felmondás nagyobb mozgásteret biztosít, ugyanakkor kevesebb anyagi és jogi garanciával jár. Ennek megfelelően a felmondásról szóló döntést – akár munkáltatói, akár munkavállalói oldalról – minden esetben célszerű a körülmények alapos mérlegelésével meghozni, és szükség esetén jogi szakértő bevonásával előkészíteni. Az azonnali hatályú felmondás ugyanakkor mindkét fél esetében azonosan szigorú feltételekhez kötött: indokolási kötelezettséggel jár, és jogellenes alkalmazása mind a munkáltató, mind a munkavállaló oldalán kártérítési igényt von maga után.